Babits Mihály Gimnázium 1047 Budapest, Tóth Aladár u. 16-18 tel: 2-334-536
2017 Gólyatábor blog
2017. augusztus 29. 7:00
A tábor utolsó teljes napján az igazgató úr köszöntötte a gólyákat, majd osztályfoglalkozások következtek. Az ebédet egy pörgős country követte, utána a csapatok ismét lelkes munkával láttak neki a videóklipek elkészítéséhez, hogy délután öt órakor a kalóztanács elé járuljanak előadásukkal. Vacsora után folytatódott a kalóztanács ülése: a gólyáknak a nagyvetélkedő keretében kellett bizonyítaniuk rátermettségüket. A programokban dús napot jó hangulatú tábortűz zárta. Az eseményekről a képek megtekinthetőek a képgalériában.

2017. augusztus 28. 9:00
A tábor második napja reggeli tornával kezdődött: rövid bemelegítés után a gólyák táncot tanultak. A reggelit követően megkezdődtek az osztályfoglalkozások. Majd a gyerekek felsőbb éves diákokkal beszélgettek az iskoláról. Ebéd után lementünk a strandra és aki akart fürdött a Velencei tóban. Délután csoportfoglalkozások voltak majd a kalózok sportversenyeken mérhették össze az erejüket, Vacsaora után a csapatok elindultak felkutatni Davy Jonest akit a Holt Lelkek Birtodalmában szerencsésen le is győztek.

2017. augusztus 27. 10:30
Tegnap szerencsésen megérkeztek a gólyák. Rövid játék után mindenki elfoglalta az ágyát, majd osztályonként megebédeltünk. A táborba megérkezett Elizabeth Swann és a gólyák segítségét kérte, hogy egyesítse a nyolc kalózvezért a Davy Jonnes elleni végső ütközethez. Délután a csapatok elkezdék a felkészülést. A vacsora előtt táncos mulatozással gyűjtötték össze a jókedvüket az elkövetkező próbatételekhez. Este a kalózkirálynő azt kérte, hogy a Velencei-tenger kaszinójában mindenki gyűjtsön minél több Guinyt (a kalózok fizetőeszköze), hogy saját felszerelést tudjanak venni és igazi kalózzá válhassanak. A játékban elfáradt ifjú kalózok este 10-kor nyugovóra tértek, hogy kipihenjék a nap fáradalmait.


A honlapot üzemelteti: Marton Sándor tanár úr
2007-2016 Babits Mihály Gimnázium
tárhelytárhely