Babits Mihály Gimnázium 1047 Budapest, Tóth Aladár u. 16-18 tel: 2-334-536
2019 Gólyatábor
Gólyatábor 2019

1. Blogbejegyzés
2019. augusztus 25. 17.00

Hideg fújt be az ablakokon a rendezőkre. Dideregtek. A takarók megmoccantak és az álmokat is zavarta valami. Egyszerre leszakadt az ég!


Kérdezhetik a tudatlanok, hogyan befolyásolja ez a gólyatábort, amikor a gólyák még csak a Velencei-tó környékén sem voltak? A mi rendezésünkben sehogy, ám a folyamatos záporok által való fenyegetettség szürke fellegei, még csak próbára sem tették rendezői vénáinkat. A lufik mellett, a közelgő élményektől fűtötten sétáló gyerekek, csak annyit érzékeltek a nehézségekből, hogy egy-egy tócsa fölött át kell emelni a hatalmas bőröndjeiket, esetleg oda kell nyújtani mellettük a segítőknek. Szintúgy, mint ők, mi is izgatottan álltunk az utca mentén, ahol ismerős arcok után kutattunk, hátha kibukkan valaki régi jóbarát, vagy testvér a színes lufik mögül. Az ezernyi ballon, mint szivárvány az eső után, ragyogott és a jókedv is, éppúgy, mint a lufik, a magasba szökött.


A Babits méltán híres gólyatábora ismét egy gyönyörű nappal lesz szebb, aminek, a még oly erős természet sem tudott keresztbe tenni.


2. Blogbejegyzés
2019. augusztus 25. 19:00
Foglalkozások... Unalmas ismerkedések, megfűszerezve a nehéz nevek kiejtésének és a fiatalok neveinek megtanulásával. Ki ne ült volna órákat egy ilyen programon?

Mindenki fejében megvannak ezek első pillanatok. Első nap az óvodában. Iskolában. Alsóban és felsőben. Ki ne emlékezne ezekre a napokra? Az első pillantások az osztálytársakra, ugyanannyira az emberbe ivódnak, akár az első szerelme. Érzések kavarognak az ember fejében. Ugyanakkor unalmassá is tud válni, mint minden monoton dolog, hisz az ismerkedés is egyhangú, életünk során több ezer új arc vésődik emlékezetünkbe.

Ismeretlent megismerni? Miért is áll az első mondatban, hogy unalmas? A válasz, az hogy, életünkben öt ember tesz bennünk igazán mély benyomást. Ez az öt ember, vagy az emlékük fog elkísérni minket életünk során. Nagy részét a középiskolában szerezzük, és a középiskola hajnala a gólyatábor. Nem csoda, hogy nagy hangsúly volt a mai csoportfoglalkozásokon. Az unalmasnak tűnhető feladatokat ennek a pár embernek a megismerése teszi és tette mindig is izgalmassá, hisz életre szóló útitársakat találhatunk magunknak.

Foglalkozások... Izgalmas ismerkedések, könnyed szórakozás a nevekkel és azok tanulásával. Ki ne ülne szívesen egy ilyen programon, ahol maradandó barátságok születnek?

3. Blogbejegyzés
2019. augusztus 25. 20:00
- Miért vettem át a másik pólót, ha egyszer ebbe is bele fogok izzadni? Csak nem a Countryhoz? - a kérdés első halk nesze suttogássá fajul. A gólyák, szintúgy, mint a rendezők, értetlenül állnak a kérdés előtt.

- Dehogynem! - a válaszra a párokba rendeződés seperc alatt megtörténik. Nagyok, kicsik kortól függetlenül állnak, egymás kezét fogva, és aki szíve mélyén igazi babitsos diák, az már látja a választ.

Kéz a kézben mindenki. Ellentétek üde kavalkádja láttán mosolyra húzódik az igaz babitsos szája. Látja a lányokat fiúkkal. Kicsiket nagyokkal. Fiatalokat idősebbekkel. Elgondolkodik. Vajon a tánc az, ami összehozza az embereket?

Ám a zene megáll. Mindenki a másik arcát lesi és az igaz babitsos diák gondolata tovább fűződik. A verejték, a szag, a tűző nap és a fáradtság ellenére a lába tovább lendíti a következő ritmusra. Immár mosolyogva táncol, annak a tudatnak a birtokában, hogy a tánc összehozza a táncosokat és gyönyörködteti a nézőket.

- Mehet tovább? - kérdezi végül minden egyes diák, mit sem törődve az immár aprónak tűnő zavaró tényezőkkel.


4. Blogbejegyzés
2019. augusztus. 26. 23:00

Fáradt, borongós napra ébredt a tábor. Ugyanakkor ez nem csak egy új nap, hanem új kezdet is, egymás pontosabb megismeréséhez. Hihetetlen jó ötletek záporoztak, amik minden képzeletet felülmúltak, olykor a fáradtság szűk szitáján is átjutottak, utat törve maguknak a rendezők elméjében. Ezen ötletek megvalósítása és rendezése hárult a mai napra.

Pletykáknak semmi helye sincs a táborban. De... Ez a bekezdés a „de" szócskát bővíti ki. A félelmet csak a nevetés űzi el. Mitől is félünk? Kisgyermekként az ágyunk alatt rejtőző szörnyektől. Pár év elteltével a sötéttől. Az élet derekán, a járatlan úttól. (Szokásaink rabjává válunk és ritkán vágjuk fejszénket ismeretlenbe.) Végül a haláltól. Végigkísér minket életünk során az ismeretlentől való rettegés.
A pletykáknak igenis haszna van olykor a táborban, hogy mindenki el tudja űzni félelmeit. Megtudni, a szörnyről, aki éveken át ágyunk alatt lapult, hogy egy porcica, kitűnő dolog. Lámpát gyújtani a sötétben. Ezeket megismertük, ahogy a gólyák is a diákok szemszögéből az iskolát és annak titkait. Mert bizony, titkok mindenhol vannak. Ilyenkor, mint itt is, a rettegést könnyű elűzni, ha belsősként az iskoláról beszélünk. A pletykák ezt teszik, nevetés kíséretében elűzik a tévképzeteket és felfednek valami újat, ami érdekesebbé formázza a diáklétet.

A pletykákat és kreatív csoportfoglalkozásokat megszakították a sportversenyek. Csapatok zászlóinak lengetésétől, hullámzott a sportpálya pereme. Hangos üvöltésektől remegett a talaj. Lábak dübörögtek és kezek lendültek a magasba. Nem csak a pályákon való versengés tette azzá a sportversenyt, ami és emelte egyenrangúvá a tízezrek előtt vívott viadalokkal, hanem a buzdítás. Az akadályversenyre, csak berekedt diákok maradtak, a tábortűzről nem is beszélve.

Nem, mindenhez kell látni, hogy érezzük. Ezt táplálja az emberekben a tábortűz, ahogy a sötétben, ropogó halovány lángok mellett ülnek. A tűzből áradó meleg átjárja a testet és felfűti az érzelmeket. Lágy dallamok, gitárkísérettel és a táborban eddig állandósult duruzsolás énekké fordul, és ezt csakis pár dalnak köszönhetjük, ami összeköt minket.

5.blogbejegyzés
2019.08.29. 18:00

Villanások
Megtanítom, hogyan zárjátok egy palackba a tömör gyűlöletet. A halált, a szeretetet.
Hogyan ejtsétek fogva a szerelmet, a barátságot. Egyszóval, az érzelmeket, miként lehet fogságba ejteni
- valahogy így képzeli el az ember Piton bájitaltan óráját.
Egyedül az nem hangzik el soha, hogy ez igaz a gólyatábort és 21 meghatározó évet lezáró tapsra is.
Felállva örömujjongásban tör ki száz meg száz diák. Végre az életben nem a gólyatábort követő süti a fontos.
Sohasem felejtem el, mikor egy kocsiban utaztam hazafele a táborból az egyik szervező bátyjával, aki nyolc éven át volt a Babits közösségének tagja. Elmondtuk, hogy Marton tanár úr nem szervez több gólyatábort. A meglepett arc és a hirtelen kormánymozdulatok mindent elárultak. Kétségbeesett arckifejezése a volán mögött, egy halovány mosolyra késztette a kocsiban ülőket, hogy nem csak ők nem tudják ezt az egészet elképzelni a mindent összefogó kéz nélkül. Egy korszak ért véget, nem csak egy gólyatábor.
Leírhatnám, mi történt konkrétan az utolsó napon. Szó szót követne és a tények sivatagában kiveszne minden érzés a táborból. Órákat zenghetnék az ugráló várról és a versenyről, de úgy érzem nem ez a fontos, ahogy az élete végén sem az számít az embernek, hogy pontosan mit is csinált, hanem, hogyan érezte magát közben. Könnyes szemmel a halálos ágyon nem fogom a matek dolgozatot szidni, hanem apró villanásként beköszöntenek az életem során érzett érzelmeim.
Ezt zártuk a gólyatábor utolsó tapsviharába, a kétségbeesésbe vegyülő szeretetet.
Az igazat megvallva nem tudom, mit írjak. Szívem szerint megköszönném mindenkinek, aki segített benne, de tudom, hogy ennek nem róluk, sokkal inkább a gólyákról kell szólnia. És ez az a mondat, ami előtt megemelem a kalapot. Nem tudok az emberek nevében beszélni, csak a magaméban, én pedig kiválóan éreztem magam a táborban. Remélem, ezzel nem vagyok egyedül.





A honlapot üzemelteti: Marton Sándor tanár úr
2007-2016 Babits Mihály Gimnázium
tárhelytárhely