Kedves Szülők!

A hétvégén megrendezésre kerülő Gólyafészek kapcsán szeretnénk átadni Önöknek néhány információt.

A tábor augusztus 27-29. között lesz, az időpontokat pontosítanánk:

  • augusztus 27-én (pénteken) 7:45-től már lesz ügyelet a nagyépület aulájában, legkésőbb 8:30-ra várjuk a diákokat; a pénteki program 19:00-kor ér majd véget
  • augusztus 28-án (szombaton) 8:30 és 9:00 között lenne az érkezés, az esti program pedig 22:00-kor ér véget
  • augusztus 29-én (vasárnap) szintén 8:30 és 9:00 között kellene érkezni, a program vége és a táborzárás pedig 19:00-kor lesz

A napi programoknak előbb biztosan nem lesz vége, így arra kérnénk Önöket, hogy sokkal korábban ne jöjjenek a gyerekekért – a nagyépületnél tudják őket majd várni minden este.

Ahogy az előzetes tájékoztatóban is írtuk, minden nap lesz tízórai, meleg ebéd illetve uzsonna, a szombati napon pedig vacsora is, így nem szükséges szendvicset csomagolni a gyerekeknek. Kulacsot/innivalót hozzanak magukkal nyugodtan! Ha esetleg a beiratkozásnál jelzetteken túl valakinek ételérzékenységében vagy gyógyszerallergiájában változás történt, kérjük jelezzék nekünk írásban!

Minden osztálynak lesz egy terme, ahol lepakolhat, ezt zárni is fogjuk, mégis arra kérjük a gyerekeket, hogy nagyobb értéket, pénzt feleslegesen ne hozzanak magukkal!

Az időjárásnak megfelelő öltözet mellett (úgy tűnik, hogy hűvös, csapadékos idő is lehet), kérjük hozzanak a gyerekek esőkabátot, mert a terveink szerint a tábor jelentős részében a szabadban leszünk!

Fontos, hogy a kötelező egészségügyi nyilatkozatot – ami a táborozás feltétele és amit a honlapról (https://babits.hu/…/08/05/szuloi-nyilatkozat-taborozashoz/ ) elérhetnek – kérjük töltsék ki és hozzák el magukkal pénteken a regisztrációra!

Ha bármi kérdésük lenne, írjanak nyugodtan!

Nagyon várjuk ezt a három napot és bízunk benne, hogy együtt sikerül jó hangulatban elkezdeni a következő tanévet 🙂 !

Üdvözlettel:

A tábor szervezői
babitsidb@gmail.com
(Ha sürgős kérdés lenne, akkor az alábbi telefonszámon tudnak érdeklődni: 06-70-427-1594)