Gólyafészek 4.

– Jössz táncolni?
– Bocs, de nem.
– Miért?
– Mert nem tudom a lépéseket.
Ilyen, és ehhez hasonló kínos párbeszédbe senki sem keveredhetett ma reggel kilenckor, a Gólyafészek második napjának első programja előtt. Miért? Mert a gólyák most tanulták először, részletesebben a Babits-ban – akarom mondani Roxfortban – immár hagyományos country tánc lépéseit. Aztán félóra múlva még Gyapotszemű Joe (Cotton-Eyed Joe) is sírva fakadt volna a gyönyörűségtől annak láttán, hogy mekkora fejlődést produkáltak az újoncok. A szervezők és az öregdiákok persze itt-ott igazgatták rendesen a lábakat, hogy kijöjjön az „az egy forgás, négy előre, öt hátra”, annak rendje és módja szerint.

Fél 10-kor elindult a Roxfort-túra: A pirosak, a kékek, a lilák és a többi csapat varázsigéket keresve,  mumusokkal és kopogószellemekkel dacolva, a pincétől egészen a délnyugati toronyig járta be a varázslóiskolát olyan körültekintéssel, hogy még a tanári szobát védelmező iskolagondnok, Argus Filch vagyis Frics figyelmét is elkerülték. Részt vettek egy rögtönzött Mágiatörténeti órán, ahol olyan képeket kellett felismerni és sorrendbe állítani, melyek a varázsvilág hétköznapjait ma is meghatározó eseményeket dokumentálnak. Persze, ha a koboldlázadást nem sikerült beazonosítani, szerencsét lehetett próbálni a sellők nyelvének megfejtésében is, nem is beszélve a bájitaltani alapismeretek felelevenítéséről, melynek jelentőségét egyetlen varázslótanonc sem vitathatja.

Félelmetes pókok, kígyók és békák szegélyezték az utat, ahol jól jött, ha valaki világosan el tudta különíteni egymástól a barátságos és a veszélyes legendás lényeket. Mert nem mindegy, hogy a villásfarkú rúnakígyót ellenségnek nézzük-e vagy barátnak, s hogy ballépésnek tekinthető-e, ha pusztán az esztétikai értéke miatt tartunk orrantó furkászt háziállatként. A szükség szobájában a precizitás volt a nyerő, olyan elveszett és elrejtett tárgyakat kellett megtalálni és listázni, mint Ron dísztalárja, Piton bájitalkészlete, Dumbledore süvege vagy Luna szemüvege. A szellem aztán a tornateremben pihenhetett meg, ahol a test a repülő szőnyegen mutatta meg, mire képes.