Gólyafészek 5.

Némi harmat a füvön, leheletnyi ökörnyál a levegőben. Az őszies augusztusi időjárás mindössze 6-8 fokkal kínálta meg a helyét kereső gólyacsapatot ma reggel. Forróságra és párára vágyva a tegnapi dzsungelt kereste mind, amelyet az első hajnali fény rózsaszínbe öltöztetett Káposztásmegyer szívében.

Jumanji lüktető flórája és faunája szebb napra ébredt mint tegnap, hisz az ékkő jelenlegi birtokosát, a gonosz Van Pelt professzort tegnap elrabolták. A nyolc csapatnak így most lehetősége nyílt arra, hogy részleteiben is feltérképezze a dzsungel egészét, feltárja a veszélyeket és a lehetőségeket. Távcsövekkel a nyakukban a Hóbaglyok, a Tigrisek, a Leopárdok, az Alligátorok, a Pumák, a Pythonok, a Mókusok és a Vizilovak dzsungeltúrára indultak tehát, hogy minél többet megtudhassanak növényekről, állatokról, a sziklák, a vizek és vízesések természetéről.

Volt, ahol állatok lábnyomait azonosították be, máshol illat alapján különítették el a mérgező növényt az ehetőtől. Részt vettek mozgáskoordinációs gyakorlatokban, igyekeztek tökéletesíteni tánctudásukat és nem kevés energiát fektettek be a szőnyegre vetődés és csúszás technikájának elsajátításába. Akin a kimerültség jelei mutatkoztak, azokat az Elefánt etetőbe küldték, hogy egy szalámis szendvics és cukros tea új energiákkal tölthesse fel őket.