
A Határtalanul! program keretében állami támogatással 2022. június 10-14. között a 8.a osztály 27 tanulója, a 8.b osztály 26 tanulója és a 9.b osztály 8 tanulója 5 felejthetetlen napot töltött a Felvidéken. A 61 diákot 6 tanár kísérte el. A szlovákiai kirándulásra 2020-ban pályázott iskolánk, de az eredetileg hetedikeseknek szervezett kirándulás csak egy év halasztással valósulhatott meg a Covid- járvány miatt. Az utazást a Talabor 2007 Kft. szervezte.
Nagy izgalommal vártuk az autóbusz érkezését az első nap reggelén. Kifogástalan minőségű, emeletes busszal indult útra a nagy létszámú, 67 fős csoport. A Szepesség tájain tett nagykörútunk első állomása Betléren volt, ahol az Andrássy család pazar vadászkastélyát kerestük fel. A kastélyt két csoportban, magyar nyelvű idegenvezetés mellett tekintettük meg. Az épület mögött a nagy kiterjedésű angolparkban pihentünk meg. Következő megállónk Dobsinában volt, ahol a világ természeti örökségéhez tartozó jégbarlangot néztük meg. A nyári melegben pulóvert és kabátot vettünk, hiszen a barlang átlagos hőmérséklete 0 fok volt. A barlangban magyar nyelvű hangosbemondással oldották meg a tájékoztatást. A barlang bejáratát egy majdnem 1 km hosszú gyalogúton közelítettük meg. A nagy létszámú csoport mozgatása, a hosszú átfutási idők miatt Rozsnyóra sajnos nem jutottunk el, de a nap végén tettünk helyette egy hosszú sétát a szállásunktól 10 km-re található festői Csorba-tó partján.
Második nap délelőtt a Bélai-cseppkőbarlangban tettünk látogatást, ahol szintén magyar nyelvű hangosbemondás segítségével egy másfél órás túra során ismerhettük meg a barlang keletkezését, a cseppkövek fajtáit, a barlangban élő denevéreket és más állatokat. A barlang bejáratát 1 km hosszú gyalogúton közelítettük meg és 130 m szintkülönbséget küzdöttünk le. A csoport a barlangi túra végén, a zeneteremben jutalom fény- és zenejátékot kapott ajándékba a vezetőnktől, aki ezzel a figyelmünket és fegyelmezettségünket ismerte el. Ezt követően Késmárkra utaztunk és látogatást tettünk a világörökség részét képező 1500 fős evangélikus fatemplomban, amely 1717-ben nyerte el a végső formáját és egyetlen vasszög sincs benne. Az új evangélikus templomban leróttuk kegyeletünket Thököly Imre erdélyi fejedelem sírjánál, és elénekeltük a Himnuszt. Végül Késmárk főutcáján haladva a Thököly-várhoz érkeztünk, amelynek udvarán megcsodáltuk a reneszánsz várkastély épületeit. Tovább folytattuk utunkat Lőcsére, ahol a főtéren megtekintettük a gótikus Szent Jakab-templomot, a városházát és az egykori szégyenketrecet, továbbá a XVI. század második felében épült díszes Thurzó-házat. Szabad program keretében fedeztük fel a hangulatos város utcácskáit, fagyizóit, üzleteit. A szállásunk a Magas-Tátra lábánál fekvő Tátracsorbán, egy háromcsillagos hotelben volt, ahol egy- egy pótággyal felszerelt kétágyas, fürdőszobás szobákban helyeztek el minket. Este az étteremben társasjátékokkal töltöttük az időt.
A harmadik napon Ólublóra (Stará Ľubovňa) kirándultunk, ahol a skanzent és görögkatolikus fatemplomot, valamint az ólublói várat látogattuk meg, mely a magyar királyság határait védő végvárak közé tartozott. A Dunajec-áttörésen a csoport 5 tutajra szállt: 2 óra alatt 10 km-t tettünk meg a szlovák-lengyel határt képező alacsony vízállású, nyugodt sodrású folyón a Pieninek- hegységben. Tutajozás közben megtekintettük Vöröskolostor csúcsait. Életre szóló élmény volt a tutajozás, a csoport szerint ez volt az egyik legjobb program az öt nap alatt.
Szintén óriási élmény volt a negyedik napon az Alacsony-Tátrában, a Szlovák Paradicsom Nemzeti Parkban tett 10 km-es, 400 m szintkülönbséget legyőző, 5 órás gyalogtúra. A Podlesokból induló körtúra a Suchá Belá szurdokon vezetett keresztül, ahol pallókon, fahidakon, hosszú létrákon közlekedtünk, a szikla falába erősített fémtálakon lépkedtünk és korlátokba kapaszkodtunk. Megtekintettük a Tálak-vízesést (29,5 m), az Ablakos-vízesést (12,5 m), a Teknős-vízesést (8,5 m) és a Lépcsős-vízesést (8,5 m). A kirándulás után a hazafele vezető úton a fáradt csoport megállt az előző nap idő hiányában kihagyott, román stílusú Szent László-plébániatemplomnál Csütörtökhelyen, amely egybeépült a kétemeletes gótikus kápolnával. Ezt a magyar gótikus építészet egyik legtökéletesebb, legarányosabb alkotásaként tartják számon, melynek alsó része a Zápolyiak temetkezési helye, a felső szintje pedig a kápolna. A templomot sajnos nem nyitották ki számunkra, az udvarról fedeztük fel a román és gótikus stílusjegyeket.
Este csapatversenyt rendeztünk, amelyen a felvidéki magyarságra vonatkozó fontosabb számadatokat kellett megbecsülni. A felfokozott hangulatban a legjobb becslést adó csoport nyerte az adott kört. Online teszt is volt, amely során az úton látott ismereteket kellett feleleveníteni. Közép-Európa legnagyobb várát, a világörökség részét képező Szepesi várat utolsó nap felújítás miatt sajnos csak a buszból láthattuk, hatalmas méretei azonban így is elámítottak bennünket. Kassán felejthetetlen élményt nyújtott a Rodostói-ház, ahol két csoportban, a magyar nyelven beszélő helyi
idegenvezető segítségével ismerhettük meg II. Rákóczi Ferenc életútját és a ház történetét. A székesegyházban leróttuk kegyeletünket II. Rákóczi Ferenc Rodostóból 1906-ban hazahozott hamvait tartalmazó kripta és Zrínyi Ilona sírja előtt. Utolsó programunk egy kellemes városséta volt szabad program keretében.
Sokat jelentett számunkra, hogy magyar ajkú, a Felvidéken élő idegenvezetők mutatták be Betléren, Kassán stb. a nevezetességeket, és közös anyanyelvünkön kérdezhettük őket. Megéltük a nemzeti összetartozás érzését is Kassa utcáin barangolva, ahol az üzletekben vásárlás közben kiderült, hogy sokan tudnak magyarul.
A kirándulás során Rimaszombatról származó idegenvezetőnk, Privacsek Károly sok történelmi ismerettel gazdagította tudásunkat. Megismertetett bennünket a felvidéki magyarság történelmével is. Művészettörténeti, építészeti tudásunk is sokat gyarapodott, köszönjük munkáját!
Köszönjük az osztályfőnökök és a kísérő tanárok munkáját: Ajtonyné Firtos Erzsébet, Bujdosné Hricisák Viktória, Galambos Klára, Lunczer Ildikó, Szabó Katalin és Zsigriné Zeller Terézia; valamint Barabás Zoltán buszvezető nyugodt, biztonságos autóbusz-vezetését.
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával