2023 június- ESN Portugália

„Európa legnyugatibb pontján állni kihagyhatatlan élmény”

Az óceán volt a központi témája annak a lisszaboni ESN-programnak, amelyen négy tizedikes diák vehetett részt a Babits-ból. A Blue Week mindannyiunk számára felejthetetlen élménynek bizonyult.

Závecz Lilla (10.b):

„2023. május 14-én landolt a gépünk Portugáliában, ahol a fogadó családjaink és a program vezetőtanára (Patricia Branco) várt minket. Este egy tipikus portugál ételt ettünk vacsorára és megismerkedhettem mindenkivel: Leonorral a fogadómmal, Ines-szel a kistesójával és a két szülővel. Mindenki nagyon közvetlen volt és mindent megtettek azért, hogy én a lehető legjobban, felszabadultan érezhessem magam, ami sikerült is.

Hétfőn a programot szervező iskolába (Colégio Valsassina) mentünk, ahol mind a 18 résztvevőt megismerhettünk. Jöttek diákok Hollandiából, Franciaországból, Törökországból, Németországból és Norvégiából is: nem csak saját magukat, hanem az iskolájukat is bemutatták nekünk. Azután az iskola diákjai által szervezett játékon vettünk részt, ami nagyon elgondolkodtató volt szerintem, a fenntarthatóságról, valamint a természeti erőforrások kimerítésének egyik formájáról, a túlhalászatról szólt. Délután pedig meglátogattuk a Lisszaboni ócenáriumot (Oceanário de Lisboa), ami az 1998-as világkiállításra épült.”

Szilvácsku Lilla (10.b):

„Másnap szintén az iskolánál találkoztunk, majd Lisszabon belvárosát kerestük fel. Megmutatták nekünk a fő látványosságokat és még egy hagyományos desszertet is volt lehetőségünk megkóstolni, a Pastel de Nata-t, ami egy vaníliás sütemény és tényleg kihagyhatatlan, ha Portugáliában jár az ember.”

Szili András (10.a):

„Délelőtt felmásztunk a várba, ahol pávákat is láthattunk, délután pedig két óra szabadfoglalkozást kaptunk, ahol Dominikkal lesétáltunk a folyópartra. A programok után a fogadómmal elmentem a fociedzésére, ami egy jó testmozgás volt.”

Závecz Lilla (10.b):

„Az én kedvencem egy kilátószerűség volt, ahonnan beláttuk egész Lisszabont. Szabadidőnk ott is volt, így lementünk a folyópartra és egy ottani parkban megpihentünk. Délután pedig elmentünk páran fagyizni, egy olyan helyre, amit csak a helyiek ismernek és a fagyi már több mint 100 éve ugyanolyan finom, minőségi. Igazuk volt, mert tényleg isteni.”

Jármer Dominik (10.a):

„A program öt napig tartott és rengeteg érdekességet láttam Portugáliában, mind a program keretében, mind pedig a fogadó család vendégszeretetének köszönhetően. A kedvencem a szerdai nap volt, amikor az óceánpartra mentünk és szörföztünk, strandoltunk egész nap.”

Závecz Lilla (10.b):

A Costa da Caparicán jártunk aznap, egy nagyon hosszú strandon, Lisszabontól fél órára. Eleinte kicsit izgultam, mert még soha nem szörföztem és reggel amikor odaértünk hideg is volt ahhoz, hogy “strandolgassunk”. De megnyugodtam amikor megkaptuk a szörf ruhákat, amiben már melegünk volt. Volt egy kis rövid bemelegítés és kaptunk pár instrukciót, aztán mentünk be a 15 fokos óceánba. (Ami egyébként egyáltalán nem érződött hidegnek.)”

Szilvácsku Lilla (10.b):

„Még mielőtt bementünk volna a vízbe, bemelegítettünk, és a segítők megmutatták, hogy kell majd felállni a deszkára. Nekem kifejezetten tetszett ez a program, de még nagyon sokat kell gyakorolnom :)”

Závecz Lilla (10.b):

„Körülbelül 1-1,5 órát voltunk bent, hogy gyakoroljunk, én nagyon büszke voltam magamra, mert egyszer sikerült felállnom a deszkára anélkül, hogy utána rögtön beleestem volna a vízbe. Őszintén, nem gondoltam volna, hogy ahhoz képest, hogy először próbálom ki, ilyen jól fog menni. De persze még van mit gyakorolni, hogy úgy menjen, mint a filmekben. Délután, hamburgerezés közben arról beszélgettünk, hogy milyen kulturális különbségek vannak az országaink között.”

Szili András (10.a):

„Csütörtökön meglátogattuk a sintrai királyi üdülőt, majd megnéztük Európa szárazföldjének legnyugatibb pontját és végül elmentünk Cascaisba, ahol volt szerencsénk egy hal múzeumba is benézni. A program után a többi diákkal elmentünk bowlingozni, ahol még jobban megismertem a többieket.”

Závecz Lilla (10.b):

„Ez a két csodás kis falu igazán tetszett! Délután elmentünk bowlingozni, ahova még a holland tanár is eljött velünk. Nagyon jól éreztük magunkat!”

Szilvácsku Lilla (10.b):

„Európa legnyugatibb pontján állni igazán kihagyhatatlan élmény volt, az, ahogy ott állsz a parton és nem látsz semmit csak az óceánt.”

Závecz Lilla (10.b):

„Pénteken elmentünk a Belém toronyhoz és megnéztük, Kolumbusz Kristóf és legénysége honnan indult Amerikába. Este pedig az iskolában zártuk a hetet egy közös vacsorával, majd utána egy kis tánccal. Nagyon sok új barátot és élményt szereztünk az ESN-nek köszönhetően. Ha lesz még lehetőségem máskor is jelentkezni, biztosan fogok, mert amellett, hogy egy felejthetetlen hetet töltöttünk el, rengeteg kulturális élményben is részünk volt.”

Szili András (10.a):

„Én most először vettem részt ESN-programban és nagyon jó emlékekkel és tapasztalatokkal gazdagodtam. Több diákkal is tartom a kapcsolatot, akikkel itt ismerkedtem meg. Mindenkinek ajánlom, mert életre szóló pillanatokat élhet át.”