Elbúcsúztunk. Nevünkben elmondta Bodó Anna tanárnő

Drága Terike!
Iskolánk, a Babits Mihály Gimnázium tantestülete, vagyis régi kollégáid és barátaid
nevében szólok most Hozzád.
Személyiséged 1988-tól húsz éven át, egészen nyugdíjba vonulásodig meghatározó volt
iskolánk életében. Bölcsességed, műveltséged sokunk útját, hivatását meghatározta, volt
diákjaid közül jónéhányan ma éppen tanárként – többen magyartanárként – dolgoznak
iskolánkban vagy másutt, és mindannyian nagy szeretettel és hálával gondolnak rád.
A tantestület lelke, mozgató ereje voltál. Mi, kollégáid mind bámulattal figyeltük munkádat.
Elhivatottságod, tudásod, mosolyod, eleganciád lenyűgözött bennünket…
Én magam, amikor fiatal magyartanárként a Babitsba kerültem, és megismertelek, több
órámra behívtalak, mert véleményed nagyon sokat számított nekem. Emlékszem, hogy az
órák után a beszélgetéseken milyen bölcsességgel, óvatos szeretettel mondtad a kritikus
megjegyzéseket!
Óriási szakmai tudással adtad át az irodalmi, nyelvtani ismereteket. Egy kedves diákod,
aki később matemati-fizika szakos tanár lett, úgy megszerette a kezeid közt a nyelvtant, hogy
a Te felkészítéseddel megnyerte a nyelvtan OKTV-t. Magyarfaktos óráid kőkemények voltak,
mégis szívesen jártak oda a diákok, mert Belőled, Balatoni tanárnőből sugárzott a jóság,
biztonság, szeretet.
Soha nem láttunk Téged komolyabban haragudni, elkeseredni, mindig felülemelkedtél a
problémákon; humorral, öniróniával kezelted a legnehezebb helyzeteket is. Az iskolaújságnak
egyszer ezt nyilatkoztad: „Olyan a természetem, hogy a rosszat hamarabb elfelejtem, mint a
jót.” És mi is ilyennek ismertünk!
Nagyon odafigyeltél a diákokra, tisztelettel és gondoskodó szeretettel vetted körül őket.
Első osztályod „Teréz anyánk”-nak szólított. Több alkalommal meghívtad diákjaidat saját
magatokhoz, a kertbe, palacsintát sütöttél nekik, beszélgettetek. Fontos volt neked az iskola.
Egyszer fültanúi voltunk, amint a férjed, András kedves iróniával Babits Mihálynénak
szólított téged.
Nagyra tartottad a magyar néphagyományokat és néptáncot, ötödikes osztályodnak
külön néptánc szakkört szerveztél.
Az első nyolcosztályos osztály magyartanárjaként színjátszókört tartottál a
gyerekeknek. Lázár Ervin meséjét, A fájós fogú oroszlánt adtátok elő. És 8 évvel később,
amikor ez a számodra oly kedves osztály érettségire készült, búcsúzásul, meglepetésként Ti,
az osztályban tanítók eljátszottátok a diákoknak ugyanezt a mesét.
Sok-sok színdarabot állítottál színre diákjaiddal. Íme néhány cím: A kék madár, Csalóka
Péter, Profán misztérium, A néma levente, A második ének, Narkisszosz…
Lelkeden viselted az esztergomi Babits-ház sorsát. Éveken át nyaranta olvasótábort
rendeztél Esztergomban, ahol az olvasás mellett a diákokkal kitakarítottad, rendbe tetted a
Babits-ház kertjét.
Olvasókört, irodalmi kört szervezetél a diákságnak, amelyet Fahrenheit-klubnak
neveztél el. Tudományosan is foglalkoztál az olvasásra neveléssel, részt vettél egy ezzel
kapcsolatos kutatásban, sőt, több kollégádat is meghívtad és megnyerted erre a programra.
Te álmodtad és valósítottad meg 20 éven keresztül a több kerület középiskoláit is
megmozgató Babits Mihály-szavalóversenyt, és nyugdíjas korodban is, egészen a tavalyi évig
visszajártál ezekre a versenyekre, hogy a zsűri tagjaként meghallgassad és tanácsokkal lásd el a gyerekeket. Tanácsaid soha nem egysíkú kritikák, hanem fejlesztő, előrevivő, biztató gondolatok voltak.
Mi, babitsos kollégáid Babits-díjjal ismertük el kiemelkedő szakmai és pedagógiai
munkádat, majd 2005-ben megkaptad az önkormányzattól az Újpest Gyermekeiért Díjat is.
De díjakkal és szavakkal nem lehet kifejezni azt az értéket, amit létrehoztál.
Drága Terike!
Hálát adunk a jó Istennek, hogy ismerhettünk téged, a közeledben élhettünk, veled
dolgozhattunk, a barátaid lehettünk. Hogy mosolyoddal, lelkesedéseddel, kisugárzásoddal
megajándékoztál bennünket.
Versolvasáskor legbelül most is megcsendül a hangod.
Nevetésedet most is halljuk, kedves arcodat sosem feledjük.
Hálával, tisztelettel és szeretettel búcsúzunk tőled.
Reméljük, odaát találkozunk majd.
Nyugodj békében!