Kedves Anna!
Élénken emlékszem arra, amikor babitsos diákként tisztelettel vegyes félelemmel köszöntöttünk Téged az osztályommal. Valami áradt Belőled, amit gyerekfejjel akkor még nem tudtam, hogy mi, s amit csak akkor értettem meg, amikor én is a tantestület tagja lettem. Ez a tekintély volt, ami a Te egyéniségedben rejlett, ami Belőled sugárzott.
Karcos hangoddal, kissé görnyedt testtartásoddal, komoly tekinteteddel, valamint a világ működésével, az emberi gyarlóságokkal kapcsolatos egyértelmű és meginghatatlan állásfoglalásoddal akaratlanul is tiszteletet és csodálatot váltottál ki az emberekből. Kiváló szaktudásod, bölcsességed minden kollégádat és diákodat lenyűgözte.
A keményebb külső mögött viszont egy érző szív lakozott. Csodálatos képességed volt arra, hogy érzéseket váltsál ki. Mert hiteles voltál, hiteles volt minden megnyilvánulásod. Varázslatos egyéniségeddel nagyon sok életet megérintettél.
Számtalan módon mutattad ki a szeretetedet: tettekkel, egy-egy jó szóval, támogatással vagy éppen azzal, hogy szemünkbe mondtad, hogy éppen nem jó úton járunk. Veled minden pillanat tanulságos volt, minden pillanatnak súlya, hatása volt.
Sokakat Te inspiráltál arra, hogy a magyar nyelvvel, irodalommal foglalkozzon. Sokaknak Te lettél a példakép.
Ezzel a néhány sorral búcsúznak most Tőled kollégáid és diákjaid:
Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé finomul,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik,
Melyhez tekint fel az utód erénye:
Óhajt, remél, hisz és imádkozik.”
(Arany János)
Köszönjük fáradságodat, tanításodat, küzdelmedet!
Isten Veled, nyugodj békében!
Nevünkben leírta Bujdosné Hricisák Viktória