Novák Zalán

A Babitsban 2022-ben végeztél, de menjünk vissza egy kicsit az időben. Mikor hallottál először az iskoláról, és miért szerettél volna ide jelentkezni?

Már másodikos-harmadikos koromban tudtam a Babitsról, mert a két évvel idősebb nővérem is ide járt, és néhány általános iskolás barátomnak a testvérei is. Nyilván én is úgy voltam vele, hogy ha a nővérem oda jár, akkor én is felvételizek. A szüleim is azt preferálták, hogy egy iskolába járjunk a tesómmal. Ötödikben jöttem, és aztán az egész 8 évet itt töltöttem.

8 év azért sok idő, mi a kedvenc élményed, sztorid?

Nem egyszerű kérdés, mert rengeteg minden történt, de kettőt is tudok mondani — egy kis keretes szerkezetet adva ennek a 8 évnek. Az egyik a gólyatábor volt rögtön az elején, annyira tetszett a hangulata, hogy később szaktáborba is mentem. A másik a végén a bolondballagás tizenkettedikben. A téma egy esküvő volt, ez több napig tartott, és minden napra kitaláltunk valami újat: volt, hogy mindannyian pizsamában jöttünk be, volt, amikor bármiben hozhattuk a sulis cuccainkat, csak épp nem a táskánkban. Nem is a részletekben van a lényeg, hanem hogy gyakorlatilag mindenki komolyan vette, beöltözött, és tényleg vicces volt. A tanárok is örültek neki.

Még egy kicsit lazább kérdés. Azt hallottam, hogy szerepeltél a Konyhafőnök Junior nevű tévés produkcióban. Ez milyen indíttatásból jött, illetve milyen élmény volt?

Meglepett, hogy ez a téma még mindig aktívan jelen van. 12-13 éves voltam, és teljesen random módon jött az egész — csak a reklámot láttam a tévében. Előtte nem mondom, hogy sokat főztem volna, anyukámnak segítettem néha húsvétkor vagy karácsonykor, és úgy voltam vele, hogy végül is miért ne jelentkeznék? Nem gondoltam volna, hogy bekerülök az adásba, főleg úgy, hogy ezt teljesen a semmiből találtam ki. Szerencsésen összejött, hogy nem csak az 1. fordulóban, hanem a rendes műsorban is benne lehettem. Jó élménynek tartom.

Rátérnék a szakmaiakra, mert a későbbiekben elég jelentős szerepe van a fizikának. Mikor kezdtél el érdeklődni a tantárgy iránt, és volt-e tanárod, aki inspirált ezzel kapcsolatban?

Ez egy kaotikus útvonal volt. Először nem is általánosságban a fizika, hanem nagyon specifikusan a csillagászat kezdett el érdekelni. 12 éves koromban kaptunk a nővéremmel karácsonyra egy kisebb távcsövet, amivel rá lehetett nézni a holdra — már akkor eldöntöttem, hogy csillagász akarok lenni. Aztán ezt felváltotta a főzés, majd nem is tudom, hogyan, a mérnöki irány. Egyre jobban érdekelt a matek és a fizika, és innen mentem vissza a csillagászathoz.

Elsősorban a matek érdekelt kiskorom óta, amiből Czemel Katalin tanárnő tanított először, utána pedig Zsigriné Zeller Terézia tanárnő vett át minket. A fizika azért tetszett meg, mert a matek való életben való alkalmazásáról szól. 9.-től Marton Sándor tanár úr volt a fizika tanárom, később fizika fakton is nála voltam. Ezt a vonalat alapvetően magamtól találtam ki, így a motiváció adott volt — nem kellett egy erős külső szereplő, hogy ebbe az irányba induljak. Persze segített, hogy a körülöttem lévők mindig támogatóak voltak.

2021-ben az iskolában eddig egyedüliként lettél dobogós a Nemzetközi Csillagászati Diákolimpián. Milyen módon volt lehetőséged kijutni, illetve hogy készültél fel a versenyre?

Hosszú folyamat volt, hiszen egy rangos nemzetközi versenyről van szó — nem pár hét felkészülés kellett hozzá. Kilencedikes voltam, amikor egy fizika órán Marton tanár úr körbekérdezett mindenkitől, hogy mik szeretnénk lenni. Bemondtam a csillagászatot, de még semmilyen háttérrel nem rendelkeztem. A tanár úr ajánlotta Udvardi Imre tanár urat a Könyves Kálmán Gimnáziumból. Felvettem vele a kapcsolatot, és ő azt mondta, hogy a saját felkészítője inkább a kisebbeknek szól, kilencedikesként már a diákolimpiára való felkészítést ajánlotta közvetlenül. Ez az ELTE-n zajlott, szombatonként reggel 9-től délután 2-ig.

A versenysorozat egy 3 fordulós középiskolai részből és egy márciusi döntőből áll. Tizedikben még a döntőbe sem jutottam be. Tizenegyedikben részt vettem a hosszabb felkészülési folyamatban, és bekerültem az országos döntőbe. Nem is tudom, hogyan, de 2. helyezett lettem, ami nemcsak engem, de a többieket is meglepte — ők már ismerték egymást, és számolgatták, hogy ki lesz a dobogós, de engem nem ismert még senki.

Bekerültem így a 10 fős keretbe. Hivatalosan csak 5 fő juthat ki, de mindig 10-en készülnek fel betegség vagy egyéb probléma esetére. Áprilistól heti feladatsorok jöttek, égboltismereti felkészítő, nyári tábor, felkészítő hétvégék a piszkéstetői obszervatóriumban. Aztán a covid miatt a Kolumbiában tervezett diákolimpia online lett megtartva — a magyar csapat a Könyves Kálmán Gimnáziumban volt Kolumbia helyett, el lehet képzelni, mennyire voltunk boldogok. Cserébe így mind a 10-en részt vehettünk. Hozzátenném, hogy én ötödikként az 1. csapatba is bekerültem, tehát Kolumbiában is benne lettem volna. Az olimpia végül novemberben volt, és vigaszként kaptunk egy egyhetes augusztusi erdélyi tábort, ami inkább az élményről szólt.

Ez a verseny mit jelentett számodra szakmai szempontból, illetve egyetemi szempontból lehetőségeket tekintve?

Nagyon fontos dolog volt az életemben. A Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia a legnagyobb presztízsű csillagászati verseny, ahol a legtöbb ország vesz részt. Számomra azért volt különösen fontos, mert tudtam, hogy szívesen tanulnék csillagászatot már alapképzéstől, ami viszonylag kevés helyen lehetséges — általában fizika alapképzésről indul az ember, és azon belül specializálódik. Én Groningenben, Hollandiában találtam egy nagyon tetsző angol nyelvű csillagászat alapképzést.

Külföldön tanulni nem könnyű pénzügyileg, így jelentkeztem a Stipendium Peregrinum tandíj programra, és a diákolimpián szerzett bronzérem nagy részben hozzájárult ahhoz, hogy ezt megkaptam. Emiatt tudtam 3 éven keresztül Groningenben tanulni. Emellett erős alapot adott az egyetemre — olyan tudást szereztem, amit egyébként az egyetemen nem kifejezetten tanítottak, de csillagászként alapismeretnek számít.

Igazából Groningenhez kapcsolódik a következő kérdésem is. Érzékelsz abból valamit, hogy az emberek mentalitása, hozzáállása, illetve maga a képzés mennyiben különbözik attól, amit itthonról hallasz?

Több ismerősöm is fizika alapképzésen volt Magyarországon és specializálódott csillagászatra. Lehetőségek szempontjából mindenképp több volt a külföldi tanulásban. Az egyetem rugalmasabb is volt — például nálunk tanársegédi pozíciók már alapképzésen is vannak, a gyakorlatokat nem professzorok tartják, hanem jó jegyű diákok. Ezt Magyarországon nem nagyon tapasztaltam.

Másik fontos különbség, hogy Magyarországon — például az ELTE-n — inkább a klasszikus fizikára koncentrálnak: mechanika, optika. Erős hátteret adnak ebből. Groningenben viszont inkább a modern fizikára: kvantumfizika, részecskefizika, csillagászat. Ezekben általában csak mesterképzésen tud elmélyülni az ember. Lehet, hogy a klasszikus fizikából kicsit gyengébb hátteret kaptam, de pont olyan témákra tudtam jobban koncentrálni, ami engem érdekel, és ami aktív kutatási terület is. Mechanikában már nem zajlik annyi kutatás, ezekben a témákban viszont nagyon is. Számomra ez szakmailag fontosabb és érdekesebb volt, mint amit otthon tudtam volna tanulni.

Milyen terveid vannak akár az egyetem folytatása, akár az egyetem elvégzése utáni időszakra?

A csillagászat alapképzést már elvégeztem, van egy csillagász diplomám. Az egyetem során úgy gondoltam, részecskefizikával is szeretnék foglalkozni, ezért felvettem a fizika alapképzést is. Jelenleg ennek a szakdolgozatát írom — fizikailag már nem Groningenben, hanem Hamburgban vagyok a DESY-nél, a német részecskefizikai intézetnél. Itt dolgozom és írom a szakdolgozatomat fél éven keresztül.

Ez is csak amiatt jöhetett létre, mert megkerestem az egyik professzoromat, akinek voltak hamburgi kapcsolatai. Nagyon szupportív volt, mint az itteni kutatók is — tetszik, mennyire támogatóak Hollandiában és általánosan a diákokkal. Ha júniusig elvégzem a szakdolgozatot, befejezem a fizika alapképzést. A következő terv a mesterképzés Svájcban — fizika lesz, de azon belül szeretnék megtartani pár asztrofizikai vagy csillagászati témakört. Még pár eredményre várok, hogy Genfben vagy Zürichben fogom végezni.

Egy felkészítő szerepben is dolgozol, ami a diákolimpiához kapcsolódik. Milyen új kihívásokat jelentett ez neked?

Az ember gyakran azt érzi, hogy egy témakörben mennyi mindent tud és mennyire magabiztos, viszont amikor megfordul az érme, és tanítani kell, akkor rájön, hogy nem feltétlen ért mindent annyira, mint amennyire először gondolta. Tanítói szerepben lenni azért jó, mert sokkal jobban el tud mélyülni az ember egy témakörben. Ez még mindig egy tanulási folyamat, és ez a része mindenképp nehéz — főleg, hogy több témakörben kell elmélyedni, ami az egyetem mellett nem volt könnyen menedzselhető.

A felkészülési folyamatnak nagyon sok különböző része van, és én is különböző részekben veszek részt: heti feladatsorokat adok ki, és a nyári táborban — amiben anno én is részt vettem — az elmúlt években már előadóként jelentem meg. Nagyon fontos, hogy az ember érezze és tudja, pontosan mit csinál. Ez egyértelműen nem könnyű feladat.

Záró kérdésem: van-e valamilyen tanácsod azoknak a diákoknak, akik érettségi előtt állnak?

Azt mondanám, ne kerülgesse az ember a kását, ne próbáljon elkerülni nehezebb témaköröket olyan érveléssel, hogy „ez úgysem lesz benne". Tudom, hogy klisé, de ha valamiről azt hisszük, nem lesz az érettségiben, az biztos, hogy benne lesz. Sokkal fontosabb időben elkezdeni felkészülni, és tényleg azokra a témakörökre fókuszálni, amelyeket nehéznek érzünk, mint huszonötödjére is átnézni egy olyat, amit már kívülről fújunk.

Ha az ember jól felkészült, és tényleg belerakja, amit tud, akkor nem kell izgulni. Az érettségiztetőknek sem az a lényegük, hogy megbuktassanak — kedvesek lesznek a szóbelin és az írásbelin is. Nem ördögtől való dolog ez, bár utólag persze könnyebb beszélni. Nem mondhatom én sem, hogy nem stresszes, de szerintem a hozzáállás a legfontosabb.