A Gimnáziumról

Az Újpesti Babits Mihály Gimnázium Budapest északi részén, Újpesten található. Újpest 120000 lakosú városrész, mely 1950-ig önálló település volt. 20 általános iskola mellett több szakközépiskola és öt gimnázium működik itt.

Iskolánk, mely önkormányzati intézmény, 1986-ban nyitotta meg kapuit. Ma már 24 osztályban összesen kb. 700 diák tanul nálunk. Munkájukat több, mint 50 tanár irányítja, és nagyjaból 10 segítő dolgozó biztosítja a tanulás és működés megfelelő feltételeit. Az iskola 6000 négyzetméteres területén tornaterem és nagy udvari sportpályája van.

A diákok és pedagógusok munkáját segíti az iskolai könyvtár. 56000 kötet könyv, folyóiratok biztosítják a tanuláshoz szükséges szakirodalmat, forrásanyagot.

Diákjaink 10-18 évesek. Nevelési céljaink mellett legfőbb képzési törekvésünk, hogy tanulóinkat egyetemekre, főiskolákra készítsük fel. Tanítványaink gazdag nyelvi kínálatból válogathatnak: angol, német, spanyol, francia és japán nyelvet tanulhatnak. A nyelvek megfelelő elsajátítása érdekében igyekszünk minél több külföldi kapcsolatot kialakítani. Iskolánk számos nemzetközi projektben vett részt, és tagja a European School Networknek, tíz európai ország 24 iskolájával együtt. Ez kiváló lehetőséget nyújt a nemzetközi együttműködésre és diákcserék, utazások szervezésére. További információk az Európai Iskolahálózatról: www.esnetwork.eu

Az iskola lehetőséget biztosít különféle tanórán kívüli tevékenységekre is, ezekben az öntevékeny csoportokban kiélhetik kreativitásukat diákjaink. Többen tanulnak hangszeres zenét, több mint százan énekelnek az iskola kórusában, jónéhányan sportolnak eredményesen különféle egyesületekben, sportkörökben.

Ha hazánkban, Budapesten jár, s kíváncsi iskolánkra, szeretettel várjuk. Szívesen ismertetjük meg Önnel gimnáziumunkat és szűkebb pátriánkat, Újpestet.