Petőfi 200

Két osztályunk, a 6.a és 10.c osztály támogatást nyert A Nemzeti Kulturális Alap „Petőfi 200” Ideiglenes Kollégiumának pályázatán. A pályázat olyan utazásokat-osztálykirándulásokat támogatott, amelyeknek során Petőfivel kapcsolatos múzeumi programokon vesznek rész a diákok.

petofi200

A 10. c osztály Balatonfüreden

2023.május 26-án egy élményekkel teli napot tölthettünk Balatonfüreden a Petőfi 200 pályázat jóvoltából. A 10.c osztály, Joó Anita tanárnővel és velem együtt már nagyon várta a kirándulást.
Reggel 8 órakor a Déli pályaudvaron gyülekeztünk, majd vonattal útnak indultunk. Megérkezésünk után bebarangoltuk a reformkori városrészt, felfedeztük Füred múltját és jelenét, megismerhettük a város nevezetességeit. A séta végén, a tikkasztó melegben jól esett hűs limonádéval enyhíteni szomjunkat, éhségünket pedig egy-egy ínycsiklandozó pizzával. Ebéd után a Jókai Mór Emlékházba mentünk, ahol a „Keresd a kiállításon” elnevezésű programon vettünk részt. Izgalmas volt látni a gyerekek csodálkozó arcát, amint néhány, csupán olvasmányokból ismert tárgy valósággá, kézzelfoghatóvá válik számukra.
A kiállítás annyira valósághű volt, hogy több diák szinte betolakodónak érezte magát Jókai Mór otthonában. Szinte várták, hogy a ház ura betoppanjon. Mindez hatalmas élmény jelentett!

Kulturális programunk után még maradt időnk a vonat indulásáig, ezért nem hagyhattuk ki a Balaton hőfokának ellenőrzését sem. Többen megmártóztak az igencsak hűvös vízben. Egy gyönyörű, feledhetetlen és tartalmas nap után az esti órákban érkeztünk vissza Budapestre.

Kocsis Éva Ildikó