Gólyafészek 7.

Umpolimpia

Ha öt óra, akkor Umpolimpia. Hiába, az alkalmi csokigyárban már csak így mennek a dolgok!

Az Umpolimpia az umpa-lumpák nagy múltra visszatekintő sporteseménye, melyet több mint ötszáz alkalommal rendeztek már meg csaknem 3200 éves történelmük során.  A sporteseménnyel egy ősatya előtt tisztelegnek: a neves lumpa az 1100-as években hódította meg alig 28 fős népével az Amazonas medence őserdejét, s ezáltal olyan területekre tette rá a kezét, ahol megterem a kakaóbab. A termést már ekkor is szentként tisztelték és a szertartásaiknak állandó része volt. A hódító lumpa szándéka szerint jártak el, amikor megrendezték az első Umpolimpiát – mindenki nagy megelégedésére. Kihirdették ugyanis, hogy a győztes jutalma az umpa-lumpák kakaóbab készletének kétharmada lesz, amit sok-sok szenvedés és nélkülözés árán gyűjtöttek össze hosszú évek alatt.

A hagyományos Umpolimpia az alábbi három sportágat foglalta magába: indamászás; tutaj építése, majd evezés az Amazonas-on árral szemben; és futóverseny, menekülés az óriásszúnyogok elől. A tét ─ a kakaóbab mellett ─ a túlélés volt. A verseny történetében kényszerszünet állt be miután Willy Wonka kolonizálta az őslakosságot és lényegében áttelepítette őket a gyárába. Sokáig könyörögtek új olimpiáért a csokimágnásnak, de végül tényleg célba értek: Wonka létrehozott egy mesterséges erdőt a termelőegységben, az Amazonas esőerdeihez hasonlót, ám mivel minden cukorból, tejből és különféle brutális színezékekből készült, változtatni kellett a sportágakon. A modern Umpolimpiák így már az olyan sportok köré szerveződtek, mint amilyen a bonbonball (=foci) vagy a röptallér (=frizbi).

A gyárlátogató gólyák most abban a megtiszteltetésben részesülnek, hogy szombat délutáni kikapcsolódásként bekapcsolódhatnak a harmadik modern Umpolimpia eseményeibe.