Logisztika és ipari kémkedés
A mesterséges csokierdő hívásának engedve, másfél órás akadályverseny várta a gólyákat a fák közt, jobban mondva, a fának látszó objektumok között. Emlékeznek talán korábbról, hogy a rekreációs övezetet Willy Wonka álmodta meg az umpa-lumpák unszolására, hogy megfelelő környezetet teremtsen a modernkori Umpolimpiák számára – melynek megtartásához a daloló, vidám kisemberek hagyománytiszteletből ragaszkodtak. A féltve őrzött vegetációt ma a gyárlátogatók is igénybe vehették – persze, csak bizonyos feltételek mellett. A tízállomásos akadályverseny előtt egyetlen figyelmeztetés hangzott el: „Ügyelj arra, hogy ezen a trükkös vidéken semmi sem az, aminek látszik!” Meg is fogadta mindenki a tanácsot: kicsi és nagy, gólya, rendező és tanár ─ tanulva a pórul járt filmbéli Augustus vagy éppen Veruka esetéből.
A kékek, a sárgák, a narancsok, a lilák, a zöldek, a fehérek, a barnák és a pirosak más-más irányba indultak el, hogy egymást váltva építsenek például csokihidat a csokifolyónál. (Az eredeti ugyanis úgy járt, mint a maharadzsa palotája: a nyári nap sugarainak kitéve szinte percek alatt elolvadt.) Logisztikai dilemmákba is volt idejük belekóstolni, hisz a csokit is szállítani kell valahogy. A csokierdőben roller készült erre a célra, s mert sebességkorlátozást jelző tábla nem volt kitéve, a legbátrabbak akár száguldozhattak is vele, persze, azzal megkötéssel, hogy az áru nem sérülhetett. Az igazán érzékeny áru – mint kiderült – csak ez után következett: a sok édesség alapjául szolgáló tojást kellett biztonságosan célba juttatni. A kényes összetevőt a csokierdei túrán egy ping-pong labda helyettesítette, amit a legügyesebbek az ütőn egyensúlyozva vittek el a célig.
A felesleges kalóriák bajnoka az édességboltban vitathatatlanul a gumicukor, ami nem egyéb, mint tömény cukor, ételízesítőkkel és aromákkal feldúsítva, zselatinnal és némi viasszal tartósítva. Nem tűnik bonyolultnak, ám elkészíteni – legalábbis gyári változatban ─ nem is olyan egyszerű. Főleg, ha az embernek még egy támpontot adó, kiinduló receptje sincs. „El kell lesni a trükköt – hangzott el az egyik állomáson ─, ennek érdekében érdemes elrejtőzni a csokifák és -bokrok mögé, úgy hogy egyetlen csapattag se látszódjon. A feladat tökéletes teljesítésének bizonyítéka egy fénykép lesz.”
Izgalom a csapatok kreatív részlegeinek is jutott: az egyik közbülső állomáson a tegnap megismert legénykórus kért segítséget rímfaragásban, a másikon pedig élőképek megjelenítésére volt szükség. A választott dalok refrénjének folytatása a nyelvi sziporkák szerelmeseinek kedvezett, a csapatnevek élőképszerű megjelenítése pedig azokat mozgatta meg, akik a vizuális gondolkodásban fejlettebbek.
