Gólyafészek 4.

Anna, Benjámin, Gabi és Saci: csakúgy röpködtek a nevek ma délután. Jumanji átmeneti békéjét semmi sem zavarta meg. Az agytekervények nagyobb mozgásban voltak mint a lábak, az új osztályok osztályfőnökei ugyanis masszív memóriajátékokkal terhelték a Babits-al ismerkedő gólyákat. Őszinte Szonja, Tovább…

Gólyafészek 3.

Jumanji egén végre kisütött a nap, bár valóban világos csak akkor lesz, ha legjobbak visszaszerzik és visszahelyezik a szentélybe az ékkövet. Erre egyre nagyobb az esély, hisz csapatkiáltások már vannak, és alakul az összetartás is. A Gólyatánc első lépéseivel már Tovább…

Gólyafészek 2.

Nyolc törzs egy kőért A gólyák, akik mostanra kalandorokká értek, a játék ígérete szerint maguk mögött hagyták a Babits-gimnázium udvarán a világot. Kalandorrá avatásuk során tisztába kerültek a játékszabályokkal, különösképp azzal, hogy elszántságot kell tanúsítaniuk vasárnap estig, hisz játszani csak Tovább…

Gólyafészek 1.

Fenyegető dobszó kíséretében Jumanji „szelleme” feltámadt, a gólyákat beszippantotta a dzsungel. Úgy tudni, hogy a többszereplős társasjátékot reggel hét óra körül találta meg egy Babits-os diák a közeli Duna-parti homokban, s mert jobb ötlete nem volt, futva-loholva behozta a gimnáziumba. Tovább…

Gólyafészek 8.

Az Atommandragórák, a Cikázó Gyémánt Cikeszek, a Varázs csokibékák, a Tiktok Kamrája, a Betyáros Mennydörgő, a Tekergő Zsupszkulcs, az Extrém thesztrál és a Szeszélyes Szerencseszérum azonos színvonalon teljesített a klipbemutatón, ahogy ezt kép válogatásunk is tanúsítja. 

Gólyafészek 7.

Nehéz megmondani ki volt fáradtabb ma reggel, a velem szemben alvó ötödikes a 20E jelzésű buszon, vagy az a tanár, aki a hőmérőzéshez a két tenyerét nyújtotta készségesen a Roxfort-Babits bejáratánál. Mindkettőnek húsz perce maradt az eszmélésre, egészen a Lilla, Tovább…

Gólyafészek 6.

A tegnap délutáni vihar átmenetileg megakasztotta a gólyatábor programját, hisz extra feladatként merült fel a kisebb és nagyobb termek ablakainak bezárása, a hirtelen lezúdult esőből adódó „vízkezelés”. A figyelem aztán az ebédlő berendezésére terelődött, az öregdiákok papírgyertya füzérrel dekorálták a Tovább…

Gólyafészek 5.

Bár Harry Potter kedvence, a tejes és karamellás, fűszerekkel ízesített italkülönlegesség, vagyis a vajsör nem szerepelt ma délben a Mintamenza kínálatában, volt minek örülni az ebédlőasztalnál. A kaszásleves a mákostésztának ágyazott meg, a ráadást pedig a dinnyeszelet jelentette. Már az Tovább…

Gólyafészek 4.

– Jössz táncolni?– Bocs, de nem.– Miért?– Mert nem tudom a lépéseket.Ilyen, és ehhez hasonló kínos párbeszédbe senki sem keveredhetett ma reggel kilenckor, a Gólyafészek második napjának első programja előtt. Miért? Mert a gólyák most tanulták először, részletesebben a Babits-ban Tovább…